INTERJÚ

„Folyamatban van a tőkekövetelmények kiegyenlítődése”

Beszélgetés Andrea Enriával, az EKB Felügyeleti Testületének elnökével, Supervision Newsletter

2019. november 13.

Andrea Enria, az EKB Felügyeleti Testületének elnöke szerint a bankok ugyan reziliensebbé váltak, a felügyeleti elvárások pedig egyre stabilabbak, mégis lehet, hogy újabb vihar közelít. Emellett felvázolja a sikeres bankfúzió ismérveit, és felsorakoztatja a nagyobb felügyeleti átláthatóság melletti érveket.

Az európai bankfelügyelet ebben a hónapban ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Az EKB és általában az egész felügyelet meglehetősen szigorú volt a bankokkal a tőkepufferrel és a nemteljesítő hitelek mértékével kapcsolatban. Megfelelően reziliensek-e a bankok?

Az európai bankfelügyelet öt évvel ezelőtti megalapításakor a bankok még mindig a válság utóhatásaival és mérlegeik rendbetételével birkóztak. Meg kellett erősíteniük a tőkepozíciójukat; rájuk nehezedett a nemteljesítő hitelállomány; belső modelljeik megbízhatóságát és ebből eredően a kockázattal súlyozott eszközeik számítását sokan kétkedve fogadták; meg kellett oldaniuk a szervezetirányítási és belső ellenőrzési eljárásaikkal kapcsolatos problémákat is. Azóta nagy utat tettünk meg – a válság utáni korrekciós folyamat nemsokára a végéhez ér, és ennek megfelelően stabilizálódott a bankok által teljesítendő felügyeleti követelményszint is.

Európa legnagyobb bankjainak tőkeállománya jelenleg nagyobb és jobb minőségű, az elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutató (CET1) pedig átlagosan 14,4%-ot tesz ki. Összességében tehát azt látjuk, hogy a tőkekövetelmények és -pufferek kiegyenlítődése folyamatban van, miközben a felügyeleti szakemberek egyre nagyobb figyelmet fordítanak az egyes bankok egyedi kockázati területeire. A nemteljesítő hitelek állománya ezzel párhuzamosan gyors ütemben esik, a 2014. évi 1 billió €-ról mára 600 milliárd € alá csökkent. Az eszközminőség-mutatók azonban egyelőre nem tértek vissza a válság előtti szintekre, nemzetközi összehasonlításban továbbra is le vagyunk maradva. De jó irányban haladunk, ahogy a bankok a felügyelettel egyeztetett célszámaikat nemcsak hogy elérik, hanem túl is teljesítik.

Tehát az eredeti kérdésre válaszolva: igen, a bankok reziliensebbé váltak. Viszont az euroövezeti bankszektorban még mindig gyenge a jövedelmezőség, és ez okozza az alacsony piaci értékeléseket is. Ez egyben a rendszerben meglevő fölös kapacitást és azokat az aggályokat is tükrözi, hogy hosszú távon fenntarthatóak-e az üzleti modellek. Az euroövezetben a banki üzletág még mindig túlnyomórészt a nemzeti erővonalak mentén tagozódik, ami tovább rontja a hatékonyságot. Végül pedig a belső irányítás és a kockázati kultúra is további kiigazításra szorul.

Mit lehet tenni a bankok jövedelmezőségének javításáért?

Egyrészt a bankoknak azokra a területekre kell összpontosítaniuk a figyelmüket, ahol van még mit javítani, konkrétan a nagyobb takarékosságra, a technológiai beruházásokra és a hathatósabb stratégiák kidolgozására, alkalmazására. Ezzel elősegítik a jobb jövedelmezőséget. A mi feladatunk pedig, hogy folyamatosan nyomást gyakoroljunk rájuk, például az üzletimodell-elemzésünk révén. Be kell azonban látnunk, hogy vannak olyan piaci strukturális akadályok, amelyek elhárításához segítséget kell nyújtanunk. A szilárd, jövedelmező bankok jobban ellen tudnak állni egy újabb viharnak – amelynek felhői már gyülekeznek a láthatáron.

A következő években mire fordítanak a felügyelők nagyobb figyelmet a bankok vizsgálata során?

Feltétlenül további erőfeszítéseket teszünk a banki mérlegek javítására. Folytatjuk a munkát a nemteljesítő hitelekre vonatkozó útmutatásunkkal kapcsolatban is, hogy segítsünk a bankoknak az ilyen állományok további lefaragásában és a jövőben nyújtandó hitelekhez a helyesebb tartalékképzésben. Tovább dolgozunk azon is, hogy az európai bankok által széles körben alkalmazott belső modellek megfelelőek legyenek. Mivel ezek nagy szerepet játszanak a tőkekövetelmények megállapításában, a bankoknak pótolniuk kell a célzott felülvizsgálatunkban fellelt minden hiányosságot. Végül pedig közelebbről megvizsgáljuk a kereskedési kockázatot és az eszközértékelést, különös tekintettel a valós értéken könyvelt, összetett instrumentumokra.

A jövőben tehát arra törekszünk, hogy a kockázatáramlást már rögtön a forrásnál korlátozzuk. Az elmúlt hónapokban adatot gyűjtöttünk a banki hitelbírálati szabályokról. Ezeket az adatokat arra használjuk fel, hogy jobban megismerjük a bankok hitelnyújtási módszereit, és hogy a banki hitelportfóliók különféle üzleti szegmenseiben megtaláljuk a kockázatokat, hogy szükség esetén lépni tudjunk. De a napirendünkben az informatika, a kiberkockázatok, a szervezetirányítás, a belső ellenőrzési problémák és a banki üzleti modellek általános fenntarthatósága is fontos helyen áll.

Ahogy halványul a válság emléke, egyre nagyobb rajtunk a nyomás, hogy felhígítsuk a szabályozási követelményeket, és enyhítsük a felügyeleti nyomást. Foggal-körömmel harcolnunk kell, hogy megőrizzük az igen eredményesnek bizonyult felügyeleti modellünket. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az egyszerűsítést is napirendre kell tűznünk. A felügyeleti munkatársak és a bankok egyaránt panaszolják, hogy a modellünk eléggé nehézkes, és nem mindig sikerül vele az erőforrásokat kockázati alapon elosztani. Valódi erőfeszítést kell tennünk arra, hogy enyhítsük az adminisztratív szabályok betartásának a terheit, és hogy agilisabb működési módot vezessünk be, amennyiben ez nem megy a céljaink rovására.

Kiterjedt vita folyik arról, hogy Európa bizonyos részein túl sok a bank, és fúziókra lenne szükség. A felügyelet tőkeemelésre kötelezi-e automatikusan az összeolvadó intézményeket, ahogy egyesek vélik? Felügyeleti szemszögből melyek a sikeres egyesülés döntő tényezői?

Igaz, hogy az európai bankszektorban van fölös kapacitás, és ez a helyzet már jó ideje fennáll. Sok gyenge bank vegetál, ahelyett hogy kilépne a piacról, és ez nyomást gyakorol az összes többi bank haszonkulcsaira. Ezért az európai bankok nem olyan nyereségesek, mint lehetnének.

Az ágazatot konszolidálni kell, ami segítene helyreállítani a hatékonyságot és felszámolni a többletkapacitást. Mind a belföldi, mind a határon átnyúló összeolvadásoknak meglenne a maguk haszna. Felesleges elméleti vitát folytatni arról, hogy melyik a kívánatosabb. Az országon belüli fúzió valószínűleg jobban megnövelné a hatékonyságot, mivel az elosztási hálózatok átfedésben vannak egymással. A nemzetközi egyesülések révén pedig egységesebb európai bankpiac jönne létre, amelyben diverzifikálhatóbbak a kockázatok, és jobban semlegesíthetők a megrázkódtatások. A legfontosabb, hogy a szabályok, szakpolitikák ne szűkítsék le a bankok választási lehetőségeit.

Noha jómagam a konszolidáció elkötelezett híve vagyok, felügyelőként nem feladatom, hogy aktívan támogassam – vagy ellenezzem – a bankkonszolidáció bármely formáját. Felügyeletként inkább prudenciális szemszögből mérjük fel az adott fúzió életképességét és fenntarthatóságát. A sikeres összeolvadás eredményeként létrejövő bank olyan üzleti modellel rendelkezik, amely határozott szervezetirányítást, elegendő tőkét és likviditást biztosít, valamint megfelelő eszközöket nyújt a jövedelmezőség javításához. El szeretném oszlatni azt a vélekedést, amely szerint az EKB magasabb tőkét ír elő a fuzionált pénzintézeteknek. A tőkekövetelmények és ‑pufferek minden javasolt megállapodás esetében az üzleti terv felügyeleti értékelését tükrözik, és középtávra szólnak. Célunk, hogy támogassuk, ne pedig visszafogjuk az összeolvadt szervezetek eredményes átszervezését, és gondoskodjunk az új üzleti modell fenntarthatóságáról.

A bankok az EKB bankfelügyeletének létrehozása óta hangoztatják aggályaikat a felügyelet túlzott adatigényével kapcsolatban. Mi az adatgyűjtés előnye, és mit tehet a bankfelügyelet azért, hogy könnyítsen a bankok adatszolgáltatási terhein?

Tisztában vagyunk azzal, milyen teher hárul a bankokra az adatszolgáltatási követelmények miatt. A bankok gyakran felvetik ezt a kérdést; mi pedig meghallgatjuk, és komolyan vesszük őket.

Véleményem szerint az EKB komolyan törekszik az arányos megközelítésre. Az előírt adatszolgáltatás terjedelme és gyakorisága a bank méretétől és kockázatosságától függően változó, amint az a felügyeleti elbírálásban is tükröződik. Főszabály szerint a kisebb bankok a nagyobbaknál jóval kevesebb adatot szolgáltatnak a felügyeleteknek – átlagosan 600 adatpontot a legnagyobb bankok akár 40 000 adatpontjához képest. Támogatjuk a kisebb bankok adatszolgáltatási követelményeinek további egyszerűsítését, az Európai Bankhatóság pedig további erőfeszítéseket tesz a kis, kevésbé komplex pénzintézetek hasonló költségeinek csökkentésére, összhangban a tőkekövetelményekről szóló rendelet közelmúltbeli módosításával.

Két fontos ügyet azonban még meg kell oldanunk. Először is, legyen bármilyen arányos a megközelítésünk, akkor is túlságosan megterhelő lehet azokkal az adatszolgáltatási követelményekkel együtt, amelyeket más hatóságok, többek között az illetékes nemzeti hatóságok, makroprudenciális szervek és központi bankok támasztanak. Fokozottabb koordinációra van szükség. Másodszor, a rendszeres adatszolgáltatás még eseti adatgyűjtéssel is meg van fejelve, amely az új kockázatok feltárásához vagy a meglévő kockázatok mélyrehatóbb felméréséhez szükséges. Emellett a bankok kockázatkezelése szempontjából is előnyös lehet, mivel lehetővé teszi a versenytársakkal való összehasonlítást. Mindemellett javítanunk kell még a tervezési folyamaton, a kezdeményezéseinkről szóló tájékoztatáson, és önfegyelmet kell gyakorolnunk. Jelenleg éppen ezen dolgozunk.

Beszélt arról, hogy átláthatóbbá teszik a felügyeleti értékeléseket. Miért fontos ez, és meddig lehet elmenni anélkül, hogy megsértsék a felügyeleti titoktartást?

Legalább két oka van, miért kell a lehető legátláthatóbbnak lennünk. Egyrészt a tevékenységünk pénzügyi szempontból az érdekcsoportok széles körére lehet hatással. Ez még nagyobb probléma, mióta az állami mentőöv helyett a hitelezői feltőkésítés világát éljük. Ha egy bank fizetésképtelenné válik, a befektetői és a hitelezői veszteséget szenvednek el. Következésképp tisztában kell lenniük a vállalt kockázatokkal, továbbá ezek értékeléséhez elegendő és megfelelő információkkal kell rendelkezniük.

Másrészt közérdekű célt szolgálunk – a biztonságos és szilárd banki ágazat megteremtését –, mégpedig független intézményként. Következésképp nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a nyilvánosság felé elszámoltathatóak legyünk. Ez az átláthatóságot is megköveteli: gondosan el kell magyaráznunk, mit, miért és hogyan teszünk. A bankoknak, a befektetőknek, a hitelezőknek és a lakosságnak tisztában kell lennie az alapelveinkkel, a politikánkkal és az intézkedéseinkkel.

Az egyes bankok esetében azonban a titoktartás igénye korlátokat szab. Mindenesetre hiszek benne, hogy a rendszer egésze átláthatóbbá válhat. 2021-től a bankokat törvény kötelezi arra, hogy nyilvánosságra hozzák a rájuk vonatkozó, 2. pillér szerinti tőkekövetelményeket. Ezt jelenleg a felügyeletünk alá tartozó bankok mintegy 70%-a teljesíti. Így nincs már olyan messze a cél, de még mindig vannak eltérések, amelyek egy egységes joghatóságon belül nem igazolhatóak. Remélem, több bankot meg tudunk győzni róla, hogy a jelen felügyeleti ciklus végén, 2020 elején tegyék közzé a 2. pillér szerinti követelményeiket. Akár azon is elgondolkodhatnánk, hogy jelezzük-e, milyen kockázatértékelések alakították ezeket, hogy megvilágítsuk a bővebb összefüggéseket.

A távolabbi jövőt illetően érdemes fontolóra venni, hogyan tehetjük átláthatóbbá a bankoknak a 2. pillér szerinti tőkével kapcsolatban adott útmutatásunkat. Ezt komolyan mérlegelnünk kell.

Ön szerint a stresszteszteket újra kellene gondolni. Mégis milyen jellegű változtatásokra lenne szükség, és miért?

A válság óta a stressztesztek mind a felügyeleti szervek, mind a bankok számára fontos eszközt képeznek, de a válság utáni világhoz kell őket igazítani. A válság ideje alatt stressztesztekkel mértük fel a bankok mérlegében lévő tőkehiány mértékét. Bankfelügyelőként manapság a stresszteszteket elsősorban olyan gyenge pontok azonosítására használjuk, amelyek a jövőben gondokat okozhatnak, de emellett a bankok belső kockázatkezelési tevékenységeihez is hasznosak lehetnek, valamint a piaci szereplőknek is nagyon részletes információkat nyújthatnak. Ezeknek az eltérő és akár egymással ellentmondásos céloknak a hatására mostanra egy meglehetősen összetett, erőforrás-igényes gyakorlat alakult ki. A stressztesztek egyfajta „szépségverseny” hatással is járnak, aminek eredményeként a bankok igyekeznek a lehető legjobb színben feltűnni még akkor is, ha ez néha nem tükrözi a valóságot. Így hát eljött az ideje, hogy ismét a tervezőasztalhoz üljünk, és megnézzük, miként tudjuk a stresszteszteket jobbá tenni.

Az újratervezésnél igyekeznünk kell ezeket annyira relevánssá és reálissá tenni, amennyire csak lehetséges, ugyanakkor lehetőség szerint csökkentenünk kell a bankokat és bankfelügyelőket terhelő erőforrásigényt. Az európai stressztesztek újratervezésekor ezek az irányelvek kell, hogy vezéreljenek bennünket.

Ennek fényében az egyik lehetőség az lenne, hogy a stresszteszteket két összetevőre bontjuk: a banki és a bankfelügyeleti megközelítésre. A banki megközelítés javarészt szabadon, alulról felfelé irányulna úgy, hogy minden egyes bank figyelembe venné az egyedi körülményeit. Ha ezt sikerülne jól megvalósítani, az eredmények pontosabban tükröznék a valóságot, és a banki kockázatkezelés számára is relevánsabbak lennének. A bankfelügyeleti megközelítés korlátok között mozogva, alulról felfelé irányulna, és a felülről lefelé építkező modellekkel lehetne próbára tenni. Ezáltal a bankok között következetesebb gyakorlat alakulna ki, ami fontos, hiszen ezeken az eredményeken alapul a tőkepuffer meghatározása, azaz a 2. pillér szerinti tőkére vonatkozó útmutatás. A két megközelítés eredményét egymás mellett közzé lehetne tenni, és így a piacok kialakíthatnák a saját véleményüket.

Ez csak egy elképzelés a változtatás irányáról, és habár lehet, hogy vannak más ötletek is, egy dolog biztos: jobb ezeknek a megbeszélését inkább előbb elkezdeni, mint utóbb.

A brexit időpontját 2020. január 31-ig elhalasztották. A felügyelet is több időt ad a bankoknak a kapcsolódó előkészületekre vonatkozó elvárásai teljesítésére?

Amióta az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból, ösztönözzük a bankokat, hogy tegyenek meg a brexithez szükséges minden előkészületet: szerezzék be a megfelelő működési engedélyeket az uniós ügyfeleik folyamatos kiszolgálásához, és igazítsák hozzá üzleti modelljeiket a kilépés utáni helyzethez. Összességében úgy találtuk, hogy mind a székhelyüket az euroövezetbe áthelyező, mind az itteni székhelyű, de az Egyesült Királyságban is működő bankok meglehetősen jól felkészültek a brexit október 31-i határidejére.

A január végéig megadott hosszabbítás ellenére nem változnak a felügyeleti elvárásaink, sem azok a korábban egyeztetett ütemtervek, amelyeket a bankoknak a brexittel kapcsolatos terveik megvalósításában követniük kell. Továbbra is szorgalmazzuk, hogy léptessék életbe a megcélzott működési modelleket, beleértve az eszközeik és személyi állományuk áttelepítését, valamint kockázatkezelési képességeik megerősítését az Európai Unióban. Álláspontunk változatlan: az általános menetrend nem módosult.

Schedule of events

Médiakapcsolatok