Közlemény az SSM kockázatvállalási hajlandóságáról

Az SSM végső célja a rugalmas, jól működő bankszektor

Az egységes felügyeleti mechanizmus (SSM) úgy járul hozzá a pénzügyi rendszer stabilitásához, hogy elősegíti a reziliens, jól funkcionáló bankszektort, amely képes betölteni a gazdaságban a szolgáltatói funkciót.

Az SSM a bevált gyakorlaton alapuló felügyeleti megközelítést követi, amely független, előre tekintő, igazságos és kockázati alapú. A bankok összehasonlítására, kockázati profiljaik és végső fokon életképességük értékelésére való képességét felhasználva az erőforrásokat azokra a területekre összpontosítja, ahol az egyes bankok és az egész bankrendszer szintjén a legnagyobb kockázatokat érzékeli. Amennyiben a bankok tőkehelyzetében, likviditási szintjeiben vagy kockázatkezelésében és ellenőrzésében súlyos hiányosságokat észlel, fokozza a felügyelet intenzitását a problémával arányban. A jogalkotók által ráruházott jogköröket gyakorolva végső célja a legjobb eredmények elérése és ezzel párhuzamosan a negatív kockázatok és nemkívánatos következmények minimalizálása.

Az SSM célja nem a bankcsődök megakadályozása, hanem ezek kockázatának, káros hatásainak enyhítése

Az egészséges bankszektor azt jelenti, hogy vannak bankok, amelyeknek jól megy, és vannak olyanok, amelyek beszüntetik a tevékenységüket vagy konszolidáció útján vagy végső esetben fizetésképtelenség miatt. Ez a szilárd piac rendkívül fontos jellemzője, ahol a szereplők között egészséges verseny zajlik.

Az SSM olyan banki üzleti modellek fenntarthatóságát mozdítja elő, amelyek összhangban állnak a helyes kockázatkezeléssel és ellenőrzéssel, és amelyek elegendő tőke és likviditás segítségével ellen tudnak állni a kedvezőtlen gazdasági és pénzügyi feltételeknek. A küszöbfeltételeket nem teljesítő bankoknak meg kell tenniük a megfelelő lépéseket a pozíciójuk megerősítése érdekében, ha pedig ez nem megy, megtörténhet, hogy el kell hagyniuk a piacot.

Tehát az SSM célja nem a bankcsődnek mint olyannak a megakadályozása. A bukás kizárására irányuló felügyelet ugyanis nem valósítható meg, és nem is kívánatos. Azok a bankok, amelyeket kockázatos és nem megfelelő módszerekkel vezetnek, vagy amelyek strukturálisan képtelenek a helyes üzleti modellen alapuló versenyképesség fenntartására, nem csak hogy kiléphetnek a piacról, hanem ki is kell lépniük. A csőd kizárására irányuló politika azzal az elvvel sem lenne konzisztens, hogy alapjában véve a banktulajdonosok és igazgatók a felelősek döntéseik és intézkedéseik következményeiért. A csőd megakadályozására irányuló politika tehát az erkölcsi kockázatot táplálná.

Miután az SSM megvizsgálta az adott bank üzleti modelljének fenntarthatóságát, kockázati profilját és elfogadható helyreállítási terveit, megtörténhet, hogy arra a következtetésre jut, hogy a bank tőke és likviditás szempontjából már nem életképes, majd fizetésképtelennek vagy valószínűleg fizetésképtelenné válónak nyilváníthatja. Ezután az Egységes Szanálási Testület (SRB) hozza meg a döntést arról, hogy szanálni kell-e a szóban forgó bankot.

Mivel az egész bankrendszert megrendítheti, ha egy bank fizetésképtelenségét nem megfelelően kezelik, az is szerepünk, hogy szükség esetén előkészítsük a bank rendezett módon való kivezetését a piacról. Ezért tehát az elsősorban a szanálási stratégiákért felelős SRB-vel karöltve szorgalmazzuk, hogy a bankok rendezett helyreállítási és szanálási terveket dolgozzanak ki.